B2B fogalomtár
B2B értékesítés
A business-to-business esetében két vagy több vállalkozás alakít ki elektronikus kapcsolatot annak érdekében, hogy beszerzéseit, a termeléshez valamint működéséhez szükséges eszközöket a hálózaton keresztül szerezze be, és akár a fizetést is azon keresztül bonyolítsa le.
A B2B vállalatközi e-kereskedelem, mely az internet megjelenésével alakult ki és amely fogalom a vállalatok közötti főként internet alapú kereskedelemre utal, tehát a B2B javarészt azt jelenti, hogy két vagy több vállalat kereskedelmi tranzakcióit leginkább automatizált módon, vagyis internetes piactérben bonyolítja le.

Kik a legfontosabb szereplők a B2B kereskedelemben?
- Eladó vállalatok
- Vevő vállalatok
- Bankok
- Szállítási, logisztikai cégek
- Informatikai fejlesztők és szolgáltatók
- Elektronikus közvetítők
Két vagy több cég, intézmény között létrejövő elektronikus kereskedelmi kapcsolat. Például nagykereskedő és kiskereskedő között, vagyis az eladó és a vevő is üzleti intézmény, fogyasztó nem vesz részt az interakcióban.
Célja a tranzakciós költségek csökkentése, ezenfelül a szállítók és a vevők értékláncai közötti hatékonyabb összeköttetés elérése, általában már meglévő üzleti kapcsolatokra építkezve. Az üzleti kapcsolatok színtere az internet, ahol nem csak a konkrét adás-vétel zajlik, hanem a szállítás dokumentálás, rendelés folyamat is, és minden ehhez kapcsolódó vállalatközi történés.

Fogalomtár
B2B (Business to business):
Két vagy több cég, intézmény között létrejövő elektronikus kereskedelmi kapcsolat. Például nagykereskedő és kiskereskedő között, vagyis az eladó és a vevő is üzleti intézmény, fogyasztó nem vesz részt az interakcióban.
B2B beszerzési folyamata:
A szükségletek felismerése; A szükségletek pontos leírása, ajánlatkérés; A megfelelő szállító kiválasztása; Ár és más feltételek meghatározása; Szerződéskötés, áru megrendelése; A megrendelés nyomon követése; Árufuvarozás; Minőség-ellenőrzés; Raktározás, nyilvántartás; Személyzet továbbképzése; Felhasználás, s azt követő magatartás
B2B javak:
Föld, épületek, cégek; nyersanyagok, alapanyagok, energia; alkatrészek, komponensek; MRO-termékek, (maintenance, repair, operating supplies); felszerelések, szerszámok; alapvető gépek, berendezések; gyárak, rendszerek; szolgáltatások, (üzleti-, technikai-, stb).
Beszerzési központ (Buying Center):
Mindazon személyek összessége a szervezeten belül, akik bármilyen formában részt vesznek egy adott beszerzési folyamatban, vagy hatással vannak arra.
E-commerce (elektronikus kereskedelem):
Az elektronikus kereskedelmet gyakran az e-business szinonimájaként használják, ez azonban téves, hiszen annak csak egy szeletét képezi. Ugyanakkor sokkal többet jelent annál, mint egyszerűen új, online csatornát nyitni termékek és szolgáltatások értékesítése céljából. A beszerzés, a beszállítókkal, partnerekkel történő kapcsolattartás és a számlák kétoldalú kiegyenlítése szintén az elektronikus (kereskedelmi) csatornákra terelhető, vagyis a vállalkozás minden külső kapcsolatában – tetszőleges kereskedelmi tranzakciójának lebonyolítására – használni tudja a hálózatot.
E-company (elektronikus vállalat):
Olyan vállalat, amelynek meghatározó üzleti folyamatai az e-business alapjaira épülnek. A leendő és sikeres e-vállalatok természetesen – külső és belső adottságaiktól függően – különböző pozícióból indulnak, de elsőként mindig azokat a meghatározó üzleti folyamatokat kell felismerniük, amelyeket legalkalmasabbnak vagy éppen legfontosabbnak ítélnek arra, hogy azokat e-business alapokra helyezzék.
E-procurement (elektronikus beszerzés):
A B2B kereskedelemben jellemző készletvásárlást és -eladást jelenti. Az e-procurement website-ok (regisztrált) felhasználói vásárlókat vagy éppen eladókat kereshetnek bizonyos termékekre, szolgáltatásokra vonatkozóan. Megvalósítástól függően a maximált árat is meghatározhatják, vagy elektronikus árverést kezdeményezhetnek. A megoldás – amennyiben a készletgazdálkodás teljesen computerizált – azt is lehetővé teszi, hogy a vásárlás, illetve eladás automatikusan, a mindenkori igényeknek megfelelően történjen, így a gyártási ciklus ideje jelentősen csökkenthető.
Marketing:
Szűkebb értelemben olyan vállalati tevékenység, amely a vevők / felhasználók igényeinek kielégítése érdekében elemzi a piacot, meghatározza az eladni kívánt termékeket és szolgáltatásokat, megismerteti azokat a fogyasztókkal, kialakítja az árakat, megszervezi az értékesítést és befolyásolja a vásárlókat.
Tágabb értelemben a vállalat egészére kiterjedő szemléletmód / filozófia, mely a vevőkkel és igényeikkel való azonosulást hangsúlyozza. A marketing meghatározható, mint eszme, filozófia, vezetési elv, gondolkodási mód, melynek középpontjában a fogyasztók igényei állnak. A gyakorlat oldaláról vállalati alapfunkciókban, szervezeti egységekben, feladatokban, módszerekben és technikákban jelenik meg.
SWOT analízis:
Vállalat vagy egy osztály aktuális helyzetét felmérő elemzés. A SWOT a strenghts (erősségek), a weaknesses (gyengeségek), az opportunities (lehetőségek) és a threats (veszélyek) szavakból összeállított betűszó.
USP – Unique Selling Proposition:
Olyan megkülönböztető termék- vagy márkaelőny, amelyet a versenytársak közül csak az adott márka tudhat magáénak, és amely képes a termék vagy szolgáltatás egyediségét megteremteni a piacon. A vállalatközi (B2B) szektorban a meggyőző USP megsokszorozza a marketing hatékonyságát.
Vállalatirányítási rendszer:
Az integrált ügyviteli rendszerek, ERP rendszerek másik megnevezése. Kifejezi, hogy ezek a rendszerek egyre inkább a vállalatirányításához szükséges összes információt kezelik és a döntések megalapozását, az adatok elemzését is elvégzik. Szintén erre utal az egyre gyakrabban használt “gazdálkodástámogató rendszer” kifejezés is.
